2016/02/10

Bevándorlás az iszlám doktrínában és történelemben


A hidzsra a migráció általi dzsihád az iszlám doktrínában.
A hidzsra egy politikai taktika, amit Mohamed használt nem muszlim országok meghódítására.


Az elmúlt évben az iszlám országokból történő bevándorlás lett az európai kontinens évtizedek óta egyik legsúlyosabb problémája. Jelenleg is sokféle, különböző ember tart Európa felé a balkáni és a Földközi-tengeri útvonalakon keresztül, köztük olyanok is, akiknek az életét tönkretette az Iszlám Állam által indított dzsihád. Azonban a titkosszolgálatok jelentései alapján harcosok is vannak közöttük, akik ezt a dzsihádot akarják rászabadítani Európára. A migránsok messze legnagyobb csoportját a gazdasági bevándorlók képezik, akiket a jobb élet reménye motivál, amelyet az európai államok szociális ellátórendszere biztosít majd számukra. Az sem titok, hogy a bevándorlók legnagyobb része muszlim. Bár a bevándorlással kapcsolatos viták legtöbbje főleg az Európába történő muszlim bevándorlás gazdasági és biztonsági következményeivel foglalkozik, ennek a cikknek az a célja, hogy elemezze a politikai iszlám doktrínájának álláspontját a bevándorlással kapcsolatban. Ezen felül reflektálni fogunk az aktuális helyzetre, és arra hogy milyen tanulságokat lehet levonni a történelemből.

Dualizmus 

Az iszlám politikai doktrínában két ellentmondó megközelítése létezik a bevándorlásnak – ahogyan sok más dolognak is. Ez a fajta dualizmus lényeges része az iszlámnak, és a legjobban úgy érthető meg, ha összehasonlítjuk a Korán következő két versét:

[Korán 2:256]
„Nincs kényszer a vallásban!...”

[
Korán 9:29]„Harcoljatok azok ellen – azok között, akiknek az írás adatott –, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az ő küldötte megtiltott…”

Bár a versek üzenete ellentmondásosnak tűnhet, mindkettő annak a könyvnek a része, amelyet a muszlimok Allah pontos szavainak tartanak. Mindkettő érvényes, és a muszlimok választhatják egyiket vagy másikat a külső körülmények függvényében.



Hidzsra

A bevándorlás doktrínáját hasonló módon kezelik. Ezt különösképpen a szírában találhatjuk meg, Mohamed életrajzában. 622-ben Mohamed elhagyta Mekkát, és Medinába vándorolt, mert a mekkaiak úgy tartották, hogy ő a konfliktusok forrása, és nem akarták, hogy polgártársuk legyen többé. Ezt az eseményt hidzsrának hívják, és kulcsfontosságú az iszlám történelemben. A hidzsra nem csak az iszlám naptár kezdete, de ez jelöli a szakítást is a mekkai és a medinai Korán között, és a vallásos iszlám átalakulását politikai iszlámmá.

Mohamed tizenhárom éves prédikátori karrierje során Mekkában kb. 150 embert térített át az iszlámra. A Medinába való migráció után a dzsihád tíz éve alatt , Mohamed elterjesztette az iszlámot egész Arábiában. Az a tény, hogy az iszlám naptár Mohamed Medinába migrálásával kezdődik, és nem a születésével, halálával vagy az első Korán-kinyilatkoztatással, jelzi ennek az eseménynek a jelentőségét. 





Bevándorlás iszlám országokba

A hidzsra első koncepciója Mohamed Mekkából Medinába való migrációjából származik. Az iszlámban Mohamed minden muszlim számára az erkölcsös magaviselet tökéletes példája. Ezért, ha egy muszlim olyan helyen van, ahol nem tudja gyakorolni az ideológiáját, akkor azt kellene tennie, amit Mohamed is tett, és el kellene hagynia ezt a helyet. Olyan helyre kellene mennie, ahol a saría képezi a törvényes rendet, és ahol követheti az iszlám doktrína előírásait.

Az Iszlám Állam erre a rendre hivatkozik a propagandavideóiban. Emlékezteti az európai muszlimokat vallásos kötelezettségeikre, hogy távozzanak egy olyan helyre, ahol a saría az uralkodó törvény, és vegyenek részt a dzsihádban Allahért.


Dzsihád

A muszlim bevándorlás a káfirok (hitetlenek) által kormányzott országokba nem bírt különösebb jelentőséggel a múltban. Ellenkezőleg, a 9. századi iszlám hittudósok veszélyesnek tartották a nem iszlám országokban való tartózkodást, mivel ez gyengítheti a muszlimok hitét. A késő újkorig az iszlámot elsősorban fegyveres dzsiháddal terjesztették. 


Az iszlám sikeres terjeszkedését a következő, jól bevált minta folytonos ismétlésével biztosították: egy adott ország lakóit választás elé állították – vagy megtérnek az iszlámra, vagy harcolniuk kell. Ha a megtérés ajánlatát visszautasították, akkor az iszlám seregek meghódították az országot. Ha a muszlimok győztek a csatatéren, a leigázott férfiak közül sokakat megöltek, a nőket és a gyerekeket pedig foglyul ejtették mint hadizsákmányt, és eladták őket a rabszolgapiacon.

Akiket nem öltek meg vagy hajtottak el rabszolgának arra alávetett, ún. dimmi státuszt kényszerítettek. A dimmiként való élet annyira nehéz és megalázó volt, hogy a hitetlenek fokozatosan áttértek az iszlám hitre, és hétköznapi polgárokká váltak. Egyes régiókban ez a folymat évszázadokig tartott, tekintve, hogy a dimmik kitartóak voltak az iszlám hitre térés elutasításában. Végül ez a módszer sikeres volt, és muszlim vidkékekké alakította a keresztény Közel-Keletet, Észak-Afrikát és Kis-Ázsiát. Hasonló sorsra jutottak a buddhista területek a mai Afganisztánban, a hinduk Indiában és Pakisztánban, vagy a zoroasztriánus Irán. Ezeknek a területeknek a muszlim inváziója még könyörtelenebb volt, mivel a politikai iszlám doktrínájában a dimmi státuszt csak a keresztények és a zsidók kaphatják meg. 


Bevándorlás nem-iszlám országokba

A muszlimok nem jöttek nagy számban a káfirok nyugati országaiba a huszadik század második feléig. A fő motiváló tényezők gazdasági természetűek voltak. Sok nyugat-európai országban szokatlanul felpörgött az ipari termelés, és az európai munkerő elégtelen volt a munkaerőszükséglet kielégítésére. Abban az időben számos nyugati politikus úgy gondolta, hogy a muszlim országokból származó munkaerő majd Európában marad néhány évig, és miután kerestek egy kis pénzt, a muszlim munkások hazatérnek családjaikhoz a hazájukba. Azonban nem ez történt. Ellenkezőleg, a családok csatlakoztak a munkásokhoz, és véglegesen letelepedtek a befogadó országokban.

A nyugatra vándorló muszlimok nagy száma arra késztette az iszlám tudósokat, hogy újragondolják ezt a problémát. Egyetértettek abban, hogy ha megtiltanák a tömeges vándorlást, csak elidegenítenék a migránsokat. Ehelyett arra fókuszáltak, hogy egy vallásjogi keretet állítsanak fel annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a migránsoknak a muszlim identitásuk megtartását, egyszersmind hasznossá tegyék a vándorlásukat az iszlám számára. A keretmegegyezés öt fő pontot tartalmazott:

  • A muszlimok az iszlám nép, az umma részei, bárhol is éljenek.
  • A nem-iszlám országokban való élet nem kivánatos, de elfogadható, ha a migráns példás muszlimként él.
  • Minden migránsnak kötelessége a vallásos identitásának folyamatos erősítése, és a tartózkodás minden olyan dologtól, amely az iszlámmal ellentétes. Vallásos identitásuk erősítése érdekében mecseteket kell építeni, adományokat kell adni nekik, muszlim iskolákat, kulturális központokat és boltokat kell üzemeltetni.
  • Minden migránsnak elő kell mozdítania a muszlim közösség célkitűzéseit, mind vallási, mind politikai téren, és nem szabad különbséget tennie a kettő közt.
  • A muszlimoknak nyugaton terjeszteniük kell az iszlámot a hanyatló és spirituálisan kiüresedett nyugati társadalmakban.

E pontoknak az volt a céljuk, hogy a muszlimokat rákényszerítse arra, hogy fontosabbnak tartsák vallásos identitásukat, mint a nemzeti hovatartozást, hogy szegregálják őket a többségi társadalomtól, és hogy az iszlám terjesztésének ügynökeivé tegyék őket a világban. A legfontosabb elvárás az volt, hogy elkülönülve éljenek a káfiroktól, és ne kössenek barátságokat a káfir társadalmakban. A muszlimokkal való barátkozást és a nem-muszlimoktól való szegregációt úgy mondjak al-Walaa wa al-Baraa. Ez az arab kifejezés a Koránból ered, és úgy is fordítható, hogy „hűség és eltaszítás”.
 

[Korán 58:22]„Nem találsz olyan népet, amely – ha hisz Allahban és a Végső Napban – szeretettel viseltetne olyanok iránt, akik szembeszegülnek Allahhal és a küldöttével, még akkor sem, ha azok atyáik, fiaik, fivéreik vagy a nemzetségük tagjai lennének.”

Ezek a gondolatok nem csak pusztán elméleti síkon maradtak meg az iszlám tudósoknál, hanem valóban sok nyugati muszlim életében gyökeret eresztettek. Sok tényező játszott közre ebben. A legfontosabb az a tény, hogy a bevándorlók magukkal hozták az iszlám doktrína hagyományos értékeit. Befogadó országokban zárt közösségekbe tömörültek a hittársaikkal, és tovább erősítették ezeket az értékeket. Az eredeti bevándorlók gyermekeinek és unokáinak vallásos elhivatottságát megerősítette a tény, hogy egyre nehezebb volt sikert elérni a munkaerőpiacon.

A másik fontos tényező az volt, hogy a nyugati politikusok a multikulturalizmust nevezték meg hivatalos ideológiájuknak, amely azt jelentette, hogy feladták a közös értékek előmozdítását az országaikban. A multikulturalizmus egyik kulcsfontosságú alapvetése az, hogy egyik kultúra sem tekinthető értékesebbnek, mint a másik. Ez megnyitotta a lehetőséget egyes nagyon radikális gondolatok terjedése előtt, amelyek nem egyeztethetők össze az alkotmánnyal, a jogrenddel és az alapvető európai értékekkel. A terjesztőik jórészt érinthetetlennek tartják magukat, mivel az ő véleményük megtámadását akár xenofóbiának vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulásnak lehet értelmezni.

Mindazonáltal a CSPI főleg az iszlám politikai doktrína elsődleges forrásainak tanulmányozására fókuszál, vagyis Allah és Mohamed doktrínájára, amelyet a Koránban, a szírában és a hadíszban találunk meg. Ezek az iszlám igazi forrásai. Azok az iszlám tudósok, akiknek a következtetéseit az előző szakaszban tekintettük át, szintén Mohamedre hivatkoztak, hiszen ő volt az, aki a bevándorlást az iszlám terjesztésének eszközeként használta. 


Mohamed mint tökéletes példa

Amikor Mohamed Medinába ment, a lakosság fele pogány arab volt, a másik felét három zsidó törzs alkotta. Mohamed egy olyan helyre érkezett, ahol az iszlámnak nagyon kis támogatottsága volt. Azt állította, hogy a zsidók szándékosan megrontották és eltitkolták Isten kinyilatkoztatásait, amelyeket a korábbi prófétákon keresztül kaptak meg. Ezért nem meglepő az, hogy a medinai zsidók távolságtartóak voltak vele, és nem volt valami népszerű a köreikben. Mohamed zsidógyűlölete, ahogy a Korán is bemutatja, ezekből az időkből származik.

Mindenesetre Mohamed nagyon leleményes volt, és kihozta a helyzetből a maximumot. Kihasználta a zsidó törzsek közötti vitákat. Ahányszor Mohamed és követői megtámadtak egy törzset, a többi törzs zsidói nem segítettek nekik. Ezt a taktikát alkalmazva Mohamed képes volt meghódítani két zsidó törzset, akiknek a tagjait száműzte, tulajdonukat pedig elkobozta. Amikor Mohamed megtámadta a harmadik törzset, a Banu Qurayzát, senki nem volt Medinában, aki segíteni tudott volna az ostromlott zsidókon. Végül megadták magukat, Mohamed kegyelmére bízva magukat. A büntetésük nem száműzetés volt, ahogy a két korábbi törzs esetében, hanem halál. Mohamed és felesége Aisha ekkor végignézték, ahogy a követők mintegy nyolcszáz zsidó férfit fejeztek le a törzsből.

Ilyen módon Mohamed meghódította Medinát, és ez lett hatalmának alapja. Nyolc év múlva Mekkát is elfoglalta. Élete végén az iszlám uralta Arábiát. A hitetlenek városába való bevándorlás Mohamed esetében a politikai hatalomhoz vezető út első lépését jelentette. Mohamed nem csak a muszlim hittudósok számára inspiráció, hanem kötelező érvényű erkölcsi példakép minden muszlim számára. Ezt a témát a Korán több mint kilencvenszer ismétli el.

[Korán 33:21]„Allah küldöttében pedig szép példaképetek van – annak, aki reményét Allahba és a Végső Napba vetette és gyakorta megemlékezik Allahról.”

[Korán 4:59]„Ti hívők! Engedelmeskedjetek Allahnak és engedelmeskedjetek a küldöttnek, és azoknak, akik jogosultak közületek a parancsolásra!”

A Korán sokszor hangsúlyozza, hogy azok, akik Mohameddel emigráltak a nem-muszlim társadalmakba, és uralkodtak fölöttük az iszlám érdekében, tökéletes példaképek a muszlimok számára, és Allah szereti őket.

[
Korán 2:218]„Akik hisznek és elvégzik a hidzsrát, és harcba szállnak Allah útján, azok reménykedhetnek Allah könyörületében. Allah megbocsátó és könyörületes.”

Az iszlám háza és a háború háza

Az iszlám politikai doktrína a világot dar al-iszlámra (az iszlám háza), és dar al-harbra (a háború háza) osztja fel. Az első kategória az iszlám és a saría törvény által uralt országokat foglalja magába. A második kategória – a háború háza – a káfir országokat jelenti. A politikai iszlám végső célja, hogy a háború házát beintegrálja az iszlám házába. Ezt a célt Mohamed tűzte ki.

[
Sahih Muslim, 1.kt. 31.]„Bizony, azok akik hittek és azok akik vándoroltak és harcoltak Allah ügyéért – ők számítanak Allah irgalmára. És Allah megbocsátó és irgalmas.”

Ez a koncepció feloldja a két különböző, akár ellentmondó megközelítés közötti feszültséget az iszlám bevándorlást illetően. Ha az iszlámot gyakorlók úgy érzik, nem tudják alkalmazni az iszlám ideológiát ott ahol élnek, akkor használhatják az első megközelítést, és vándorolhatnak az iszlám házába (az iszlám földjére). Ha már a háború házában (a háború földjén) élnek, vagy a káfir országokba akarnak utazni, akkor a második megközelítést kell alkalmazniuk, és az umma és az iszlám érdekében felhasználni a migrációjukat. 


Taktika

Azok, akik a második változatot választják, Mohamed medinai példáját kell követniük, és fokozatosan gyöngíteni a káfir társadalom pozícióit. A dzsihádot kell vívniuk, minden eszközzel: beszéddel, írással vagy karddal (a helyzettől függően), és bíztatni másokat a saría törvény követésére.

Az első migránsok nincsenek könnyű helyzetben. Amíg az iszlámnak nem lesz jelentős befolyása a befogadó társadalomra, néha szükséges, hogy a muszlim bevándorlók részt vegyenek olyan tevékenységekben, amit a saría megtilt. Ezt lehetővé teszi a „darura” iszlám koncepciója. A darura azt jelenti, hogy a muszlim megteheti azt, ami általában tilos, és elkerülheti annak végrehajtását, ami elő van írva, hogyha a körülmények ezt diktálják. A kitman, tawriya, muruna és taqiyya koncepciói (ezekre néha „szent megtévesztésként” is hivatkoznak), hasonló módszerek. Lehetővé teszik a muszlim számára, hogy hazudjon, féligazságokat mondjon, ne mondja el a teljes igazságot, vagy elrejtse valódi szándékát abban az esetben, ha az iszlám érdekében teszik. Ezek a módszerek azonban ideiglenesek. A végső cél az, hogy létrehozzák az iszlám kormányzást, bevezessék a saría jogot, hogy ilyen módszerekre már ne legyen szükség. Addig is a muszlimok Mohamed tanácsát követhetik:
 

[Sahih Bukhari hadísz 4. kötet, 52. könyv, 268.]„Allah apostola azt mondta: ‘A háború megtévesztés’.”

Következtetés

A 19. század ipari forradalma, és a nyugati civilizáció technikai újításai a 20. században megakadályozták az iszlám hagyományos terjesztését, fegyveres dzsiháddal, a káfir lakosság rabszolgasorba vetésével, és a lakosság maradékára a dimmi státusz kiterjesztésével. Azonban a politikai iszlám egy gyakorlatias eszköz. Ezzel a kihívással szembesülve, a modern iszlám tudósok megtalálták a módját hogy a hittársaik Európába irájnyuló gazdasági migrációját felhasználják. Mohamed élete, száműzetése Medinába, és a város lakóinak akaratuk ellenére való fokozatos alávetése volt az, ami inspirálta őket.

Hiba volna azt feltételezni, hogy a múltban vagy most, minden gazdasági bevándorló aktív dzsihadista lenne. Sajnos nincsenek megbízható statisztikák, talán a téma természete miatt. Azonban vannak más statisztikák, amelyek rendelkezésre állnak. Az észak-afrikai és a közel-keleti muszlimok 74%-a szeretné, ha az ország jogrendje a saría lenne, és csak a felük gondolja úgy, hogy ezt a jogrendet csak a muszlimokra kellene alkalmazni. Lehetséges, hogy csak néhány jól képzett dzsihadista van a bevándorlók ezrei között. Mindazonáltal feltételezhetjük, hogy a bevándorlók demográfiai összetétele legalább közelítőleg megfelel a hazájukban élő lakosság összetételének. Ha ez a helyzet, akkor körülbelül az Európába érkező muszlim bevándorlók háromnegyede tartja a saría törvénykezést alkalmasnak arra, hogy hivatalos jogrenddé váljon. Azonban a saría törvény, ahogy itt leírjuk, ellentétes az Európai országok törvényeivel és alkotmányosságával.

A történelem és az iszlám doktrína tanulmányozása nagyon értékes betekintést nyújt. Az iszlámot nem csak profi terroristák terjesztik, akik a nyugati kormányokat erőszakos cselekményeikkel arra kényszerítik, hogy sok engedményt tegyenek nekik, legfőképpen a szólásszabadság területén. Létfontosságú szerepe van az iszlám propagálásában azoknak a muszlimoknak, akik az iszlám politikai doktrínát egyenlő fontosságúnak tekintik a vallási doktrínával. Feltételezhetjük, hogy az európai kormányok továbbra is behódolnak az iszlám politikai követeléseinek a multikulturalizmus nevében. Ha valóban ez a helyzet, akkor muszlimok százezreinek bevándorlása csak felgyorsítja a most is zajló folyamatot. Ez a folyamat magában foglalja a nyugati szekuláris értékek hanyatlását, mint például a szólásszabadság és a nők jogai. Ezeket elnyomja az iszlám erőszakos politikai ideológiája.



Források:

Pew Research Center. The World’s Muslims: Religion, Politics and Society.
http://www.pewforum.org/2013/04/30/the-worlds-muslims-religion-politics-society-overview/

Andrew Bostom. The Legacy of Jihad. Jihad Conquests and the Imposition of Dhimmitude – A Survey.

The Middle East Quarterly. Should Muslims Integrate into the West?
 http://www.meforum.org/1761/should-muslims-integrate-into-the-west

Sam Solomon, Elias Al Maqdisi. Modern Day Trojan Horse: The Islamic Doctrine of Immigration.

Daniel Pipes. Taqiyya and Kitman: The Role of Deception in Islamic Terrorism
http://www.danielpipes.org/comments/25320


Az egyik legfontosabb elsődleges forrás a politikai iszlám doktrínája, amely megtalálható a Koránban, a szírában, és a hadíszban (a Sahih Bukhari és a Sahih Muslim hadíszt használtuk, amiket a legmegbízhatóbb forrásokként tartanak számon).

Ha szeretne tanulni Mohamed életével kapcsolatos általános tényekről, ahogyan az iszlám doktrínája leírja őket, akkor ajánljuk Önnek a Szíra című könyvet, Dr. Bill Warner tollából.